Ha január, akkor Implom…

implomImmár harminckét éve mondhatjuk, hogy ha január közepe, akkor Implom József Helyesírási verseny. Így vett tollat a kezébe az idén január 16-án is Jász-Nagykun-Szolnok megye 46 vállalkozó szellemű és a helyesírás ügyében elhivatott középiskolása, hogy összemérje erejét, és kiderüljön, ki ír leghelyesebben a gimnazisták, a szakgimnazisták és a szakközépiskolások között, és így ki képviselheti megyénket az egyes kategóriában a 2019. február 28–tól március 2-ig tartó Kárpát-medencei döntőn.

Az idén a tollbamondás szövege Eötvös Józsefről, a kiegyezés utáni vallás- és közoktatásügyi miniszterről szólt, míg a helyesírási feladatsor elsősorban az egybeírás és a különírás, a magánhangzók és a tulajdonnevek írásának tudnivalóira kérdezett rá.

A gimnáziumi kategóriában Kovács Liliána, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium tanulója, szakgimnáziumi kategóriában Kalmár Anna, a Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája tanulója, a szakközépiskolai kategóriában pedig Réti Beatrix, a Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája tanulója érte el a legjobb eredményt, így ők képviselhetik megyénket a gyulai döntőn.

KSzC Teleki – Gyöngyösi Márta

Az Implom József Helyesírási Verseny eredményei