Játékos vetélkedővel emlékeztek meg a Ványaisok a magyar kultúra napjáról

2020. január 22-én délután általános és középiskolai diákok összefogásával egy képzeletbeli bűnügyet oldottunk meg a Ványai Könyvtárában. A résztvevő csapatok megakadályozták, hogy Budapest hírhedt bűnbandája ellopja a Himnusz kéziratát. Örömmel jelentjük, hogy a fiatalok segítettek megakadályozni a rablókat, és elvitték a kéziratot egy biztonságos helyre, a Kölcsey emlékházba!
A kerettörténet szerint a kéziratot titokzatos körülmények között, többszörös védelemmel őrizték a nemzet könyvtárában, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. A játékosoknak a széf kinyitásához több kód helyes ismeretére volt szükségük. Mivel a kódokat ismerő személy nem volt elérhető, ezért a csapattagoknak kellett azokat megfejteni. Segítségként a Kézirattár bejáratánál egy 5 kérdésből álló kvíz fogadta őket. A feladatok helyes megoldásával kapott kóddal végül Mindenki kinyitotta a kéziratot rejtő doboz zárját! A vetélkedő végső sorrendje az alábbiak szerint alakult:
1. hely: Acsádi Tamás, Csernák Róbert, Nagy Gréta
(Kaszap Nagy István Református Általános Iskola 7. osztályos csapata)
2. hely: Molnár Levente, Tóth Attila, Debreczeni László
(Karcagi SZC Ványai Ambrus Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9. osztályos csapata)
3. hely: Szilágyi Dorina, Varga Renáta, Rékasi Viktória
(Petőfi Sándor Általános Iskola 8. osztályos csapata)
4. hely: Molnár Máté, Gothárd Sándor, Horváth Levente
(Karcagi SZC Ványai Ambrus Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 10. osztályos csapata)
5. hely Kiss László József, Szabó Levente, Vass Norbert
(Kaszap Nagy István Református Általános Iskola 8. osztályos csapata)
6. hely Gotthárd Patrik, Grenitzer Zsolt, Ratkai István
(Petőfi Sándor Általános Iskola 8. osztályos csapata)

A dobogós helyezettek könyvjutalomban részesültek, a többek egy emléklappal és egy Ványais tollal gazdagodtak. Köszönjük a diákok részvételét, a felkészítő tanárok munkáját, a Karcagi SZC anyagi támogatását, és Csáki Csilla tanárnőnek a program megszervezését!