Országos ötödik helyezett a Teleki

Országos ötödik helyezett a TelekiA fogkrémtől a hozamig

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara által szervezett országos közgazdaságtan versenyen 30 induló közül 5. helyen végzett a Teleki csapata.

A három fordulós verseny első két, levelezős etapjában teszteket és számítási feladatokat kellett megoldani a diákoknak, mint például kitalálni, hogy ötmillió forintból milyen módszerekkel, befektetésekkel lehet három év alatt a legtöbb hozamot elérni. A beérkezett megoldások után 2016. január 16-án a legjobb csapatokat hívták össze a döntőre. Az egész délelőttöt kitöltő versengésnél szintén voltak számítási feladatok (ha már közgazdaságtan), valamit minden csapatnak egy konkrét termék (iskolánk diákjai a fogkrémet kapták kihívásként) piacát kellett kidolgozni, és prezentáció keretében bemutatni. Tanulóink nagyon ügyesek voltak, így a nap végére az előkelő 5. helyet szerezték meg. Nagy öröm, hogy az egykor a nevében is ezt a szakágat viselő Teleki diákjai országos vetélkedőben is bizonyítják tudásukat, rátermettségüket.

Gratulálunk a csapattagoknak: Orbán Lilinek, Fadgyas Alexandrának és Simon Hannának, 13. B osztályos tanulóknak, valamint felkészítő tanáruknak, Kókainé Szűcs Ildikónak!

T. A.

forrás és további képek: az iskola weboldala