Pályaválasztási kiállítás 2019. 01. 10. – KSzC Teleki

Pályaválasztási kiállítás 2019. 01. 10. - KSzC TelekiMiért éppen oda?

Még alig ért véget a téli szünet, de 2019. január 10-én máris egy fontos rendezvénynek adott otthont a Teleki. Iskolánk korábban is lehetővé tette a felsőoktatási intézményeknek, hogy bemutathassák képzési kínálatukat, de idén ez a program egy pályaorientációs nap keretében zajlott, és immár nemcsak a végzősök, hanem az alsóbb évfolyamon tanuló diákok is részt vettek rajta.

Mezőtúri Városi Televízió felvétele a Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma pályaválasztási kiállításáról.

Huszonkét helyszín közül választhattak a tanulók, köztük különböző egyetemek, illetve egyetemi karok előadásait hallgathatták meg, de megmutatta magát iskolánk egészségügyi, elektronikai, közgazdasági és vendéglátó ágazata is. Az önvédelmi oktatáson túl új színfolt volt, hogy a felvételi jelentkezés elküldéséhez szükséges ügyfélkapu nyitására is lehetőség nyílt ezen a délelőttön.

Prospektusokkal, apró ajándékokkal és mindenekelőtt remélhetőleg sok-sok hasznos tudnivalóval gazdagodhattak a továbbtanulni vágyó diákok. A felsorakozó intézmények nem fukarkodtak az információkkal: a náluk folyó képzésekről, az ott folyó munkáról, szakmák mibenlétéről és piaci lehetőségeiről, egyetemi életről, kollégiumokról, ösztöndíjakról, a nyelvtudás fontosságáról, fontos dátumokról, apróságnak tűnő, de mégis lényeges részletekről, további tájékozódási lehetőségekről meséltek a felsőoktatási intézmények előadó oktatói és hallgatói.

Tanulóink ráérezhettek arra, milyen előnyei vannak, ha a tanulmányaikat a felsőoktatásban folytatják. Reméljük, hogy ez a délelőtt segített a végzősöknek abban, hogy egyre pontosabban körvonalazódjon számukra, mivel szeretnének foglalkozni a jövőben. Ezen a napon talán arra is választ kaptak, hogy hová menjenek továbbtanulni, és miért éppen oda.

forrás és további képek: az iskola weboldala