Intézmény logója

Ványaisok látogatása a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben


Szerkesztette: Bezsella János
Karcag, Karcagi SZC Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Esemény időpontja: 2021 febr 11


A GINOP-6.2.3-17-2017-00041 azonosítószámú, a „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” megnevezésű pályázat keretein belül a KSZC Ványai Ambrus Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 10. évfolyamos tanulói csoportja 2020. február 27-én a karcagi Digitális Közösségi Alkotóműhelyben töltött egy élményteli napot. Az ifjú hegesztő szakemberek megismerkedhettek a 3D modellezéssel, a digitális szobrászattal, a 3D nyomtatással, melynek során a célhardver megismerésén túl különböző produktumok elkészítésére is alkalmuk nyílt.

 A fiatalok nyolc munkaállomáson dolgoztak, 3D tervezés segítségével, illetve 3D sculpting, szobrászkodó online alkalmazással. A feladat egy 3D nyomtatásra alkalmas, nem lebegő, határozott formákkal és egyéni ötletekkel megvalósított modell elkészítése volt. Mindezt csoportosan és egyénileg kommunikálva valósították meg a tanulók. A csoport egységesen arcot, illetve képzeletbeli lényt ábrázoló fejet formázott meg, emellett lézervágott névjegytáblákat és különböző, apró szuveníreket is készített. A fiatalok a nap során beszélgetéssel, közös ötleteléssel és közösen választott grafikák felhasználásával a lézervágó gépen egy TicTacToe táblajátékot is megalkottak.

A nyomtatásra kerülő modellek elkészültét megtekinthették, majd a létrejött produktumokat magukkal vihették. A lelkes csoport mindvégig nagyon fegyelmezetten, az új technikák iránt érdeklődve dolgozott, a foglalkozás végén pedig egy kötetlen beszélgetésre is sor került.

A résztvevők egyöntetű véleménye volt, hogy igazán jó hangulatban telt ez a nap!

Bezsella János

műhelymester