Ugrás a fő tartalomra

(5300) Karcag, Dózsa György út 29


(06 59) 500 130

Széchenyi 2020

Hírek


2022. jún. 3.
SZC

    Pedagógusnapra szeretettel

    "Aki az órán nem csak oktatott, s aki belőlem embert faragott, arra végtelen hálával gondolok."

    Pedagógusnapra szeretettel

    Aki az órán nem csak oktatott,
    s aki belőlem embert faragott,
    arra végtelen hálával gondolok.

    Tali Gitta: Akire sokat gondolok

    Folyton alakuló, gyorsan változó, gond-fellegekkel terhelt világunkban a pedagógus nap újra és újra megállásra kell, hogy késztessen minket. Megállásra és meggondolására annak, hogy mit is köszönhetünk pedagógusainknak, tanárainknak, oktatóinknak.

    Bárhogy is nevezzük őket, elsősorban az állandóságért, a biztonság megteremtéséért kell köszönetet mondanunk nekik, akik hosszú éveken át biztatják, emberül élni, gondolkodni, kérdezni és felelni tanítják diákjaikat. Nap mint nap azért dolgoznak, hogy a rájuk bízott fiatalok megtanuljanak boldogulni a világban.

    Minden ballagás komolyan elgondolkodtat annak sorsszerűségéről és felelősségteljességéről, ahogyan az ifjú lelkek tanáraikat kiválasztják és felkérik arra, hogy egészen addig kísérjék őket, míg érett gyümölcsökként lehullanak a fáról, azaz végleg kilépnek az iskola kapuján. És bár arcok, hangok, epizódok egymást kergetve suhannak át az életükön, egy dolog állandó és biztos – tanáraikra mindig emlékezni fognak.

    Ezért a szó legnemesebb, legtisztább értelmében ünnepeljük mindnyájan pedagógusainkat és legyünk hálásak a bizonytalan világban általuk nyújtott állandóságért és biztonságért!

    Tisztelt Pedagógusaink! Hálásan köszönjük!

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Pedagógusnapra szeretettel

    Pedagógusnapra szeretettel

    "Aki az órán nem csak oktatott, s aki belőlem embert faragott, arra végtelen hálával gondolok."

    2022. jún. 3.
    SZC
    „Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott”

    „Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott”

    Rendhagyó március 15-ei megemlékezés a Ványaiban

    2026. márc. 12.
    Inkluzivitás, Kortárssegítés, Közösségépítés

    Inkluzivitás, Kortárssegítés, Közösségépítés

    2025. december 12-én szakmai konferencián vettek részt a Karcagi SZC inkluzív fejlesztési folyamatba bekapcsolódott szakemberei az adventi időszakban különösen hangulatos váci Piarista Kilátó Központban.

    2025. dec. 14.


    KIMIKK
    CIBAKERT Mezőgazdasági Kft.COOP Szolnok Zrt.Essen Gyermekétkeztetési Kft.Fazekas Faipari Kft.FF Fémfeldolgozó Zrt.Hídknap Faipari Kft.K.F. Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. DunaharasztiKun-Metalokála Kft.REXTOR KFT.Sándor Service Kft.SBS Kft.SZIMmetria Kft.TESCOTisza Balneum Hotel**** TiszafüredUNITRANS Kft.UniTurn Fémipari Kft.ZO-HA Trans Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Karcagi Szakképzési Centrum

        (5300) Karcag, Dózsa György út 29

      • Telefon: (06 59) 500 130

        E-mail: karcagiszc@karcagiszc.hu

        OM azonosító: 203040

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/001026 Felnőttképzési engedélyszám: E/2020/000308


      2026Karcagi Szakképzési Centrum